By Tyúk a városban on 2015. máj. 19. in Egyéb | 0 comments

Idén áprilisban 3 tyúkunk ült el (lett kotlós). Név szerint Aranka, Bóbi és Mézi. Persze pont nem ugyanazok, akik az előző években (az idősebb hölgyek úgy tűnik, pihennek, de legalább tojnak). Nagy volt a meglepetés, mert ők nagyon fiatalok, még egyévesek sincsenek, máris rájuk jött az anyásodhatnék. Mindhárman nálunk keltek tavaly, kotlósok alatt. Bár a kotlási ösztön elsődlegesen örökített és nem tanult, mégis az a tapasztalatunk, hogy a kotlás kialakulásában van szerepe a tanulásnak is. Egyrészt ugyanazon a fajtán belül is valamivel nagyobb eséllyel kotlik el az a tyúk, amely maga is kotlós alatt kelt, mint amelyik keltetőgépben. Illetve az is megfigyelhető, hogy a kotlási láz „ragályos”, egymást is kotlásra ösztönzik. Mivel idén a szokásostól eltérő színű tojásokat tojó fajokat szeretnénk szaporítani, így ennek megfelelően rakosgattunk termékeny tojásokat az anyajelöltek alá. Aranka kezdte a sort. Ő a nyugat-francia kikötővárosból, Marans-ból származó, a helyi vadon élő tyúkok, és hajókon Indiából valamint Indonéziából áthozott harci tyúkok keresztezéséből született faj tojásain ült. Ez a fajta strapabíró, élvezi a szabadtartást, de szelíd, és szép színes tojásokat tojik. Pont nekünk való. Aranka után ült el Bóbi és Mézi. Ők jó barátnők, nem-kotlós korukban is együtt lófráltak, és napra pontosan egyszerre kotlottak el, sőt, nem is külön-külön dobozban, hanem ketten egyben, közösen. Ha már ők így akarták, beszálltunk mi is a szárnyas co-parenting kísérletbe. Ugyanolyan fajta, eredetileg Olaszországból származó, kecses, hófehér tojást tojó fajta, a Leghorn (avagy livornoi) tojásokat tettünk alájuk. Ez egy nagyon jól tojó fajta, meg nálunk most amúgy is sok a sötét színű tyúk, jól fognak mutatni a hófehér tollazatukkal a bandában. Félidő környékén át szoktuk világítani a tojásokat egy nagy teljesítményű elemlámpával (amikor azt nem találjuk, akkor macera árán okostelefon-lámpával), hogy kiderüljön, zajlik -e benne szépen az embrió fejlődése. Ez megunhatatlanul szép élmény, látni, ahogy a pár centis csibekezdemény ficánkol a tojásban, reagál hőre, hangra, mozgatásra. Aranka csibéi anyák napján keltek, a tandemanyáké tíz nappal utánuk. Nálunk az a szokás, hogy amikor kikelnek a kiscsibék, akkor egy nagyméretű nyúlketrecben néhány napra bevisszük a lakásba a mamát és a csibéket. Ennek semmi tudományos oka nincs, egyszerűen annyira helyesek, hogy ki akarjuk élvezni a nézegetésüket. Aztán 1-2 nap múltán amúgy is kevés már nekik a tér, úgyhogy mennek ki a nagy kifutóból szeparált...