A legelső évben, amikor Budán tyúktartásba fogtunk, nagyon szívtam a fogamat, amiért az egyik legjobban tojó tyúkom kotlani kezdett. Olyannyira, hogy el is cseréltem. De amit cserébe elhoztam egy kedves ismerős gazdaságából, mit ad ég, az is elkotlott. Egész nyáron küzdöttem, kipróbáltam minden szóbeszéd-, (ál)tudomány- és babonaalapú praktikát, de hiába. Sehogy se tudtam visszafordítani a folyamatot.

A második tavasszal is beköszöntött a kotlás (egyébként ugyanannál a tyúknál), de okulva az előző évi cirkuszból, már úgy voltunk vele: ha úgyse lehet tenni ellene, akkor használjuk ki! Mivel nálunk nincs kakas, így a mi tyúkjaink tojásai nem termékenyek. Hoztunk hát egy ökogazdaságból alá ivaros tojásokat. 21 nap ilyenkor nagyon hosszú idő… Félidőtájban nem bírtam türelemmel, meglámpáztuk a tojásokat. Elképesztő élmény volt életünkben először látni az erekkel sűrűn behálózott tojást, benne az izgő-mozgó csibeembrióval.

És azóta sincs ez másként. Minden tavasszal, ahogy eltűnnek a fagyok, elülnek a kotlósok. 21 nap izgatott várakozás után pedig megérkezik az utánpótlás. Van, amikor szándékosan nagyon vegyes csapatot keltetünk, és van, amikor kimondottan egy-egy fajtát. De hála a kotlósok kitartásának, minden évben érkezik a csipogó frissítés, így idén is. Az idei ifjoncok cseperedését már itt fogjuk dokumentálni – hamarosan.